Wednesday, April 16, 2014

Emil Boc és a megkérdőjelezhető 6 km


         (forrás: www.stiridecluj.ro)
  
Szaladni nehéz, mondják sokan. Jókedvből még-még elmegy néha, de versenyre felkészülni borzasztó lehet. Legalábbis így gondolom. El sem tudom képzelni, hogy vasárnap mennyi ambiciózus ember gyűlt össze azért, hogy jótékonyság céljából leszaladják a maraton, vagy a félmaraton kilométereit.
            A meghirdetett 6 km-es futamra a lakótársaim is feliratkoztak. Szurkolóként léptem be a kolozsvári arénába, ám legnagyobb meglepetésemre megtudtam, hogy újságíró palántaként is megállhatom a helyem: Kolozsvár polgármestere, Emil Boc is versenyző. Ez mégis csak egy sajtóesemény.
            Elindították a futamot, rövid kis bemelegítő után, így a várost rengeteg sárga pólós ember lepte el. A finisnél álldogálva észreveszem, hogy a sok kamera, az újságírók izgatottan várják a polgármester úr érkezését. Én a lakótársaimat vártam, nekik szurkoltam. Körülbelül 20 perc sem telt el, és érkeztek a versenyzők. Gondolkodtam, hogy lehetséges ez? Valami biztos nem volt rendben, mert a lakótársnőm 30 percre tippelt. Biztos voltam benne, hogy annyit mondott, mert az úton arrafelé kérdeztem meg tőle, hogy 6 km-t leszaladni mennyi időbe telik.
            Érkeznek... Izgatottan vártuk a barátnőmmel, hogy lefényképezhessük őket. Sikerült is, de elképesztő módon a polgármester úr előtt értek célba. Pár másodperccel. Vicces, nem? Ott voltam, amikor érkezett, és senki sem tudta, hogy én kicsoda vagyok. Hallottam, ahogy meginterjúvolták, amikor arról nyilatkozott, hogy megdöntötte a saját rekordját. 21 perc alatt szaladta le a 6 km-t. Izgalmas volt ott állni pár percig, de aztán elindultunk hazafelé. Az autóban arról beszélgettünk, hogy a meghirdetett térképről kimaradt egy utcácska. Pontosabban 4,2 km volt a tulajdonképpeni táv. Ezt a lakótársaim is megerősítették. Bizonyára lerövidítették, hogy ne érje utol a versenyzőket a rossz idő.
            Aztán este olvasom az online portálokon a különféle cikkeket Emil Boc úr teljesítményéről. Így szaladta le a 6 km-t, úgy szaladta le, ilyen rekord, olyan rekord... 21 perc... 6 km... (ami tulajdonképpen 4,2 km) De ezt már senki sehol nem említette meg. Erről nem találok bejegyzéseket, akármennyire is keresném.
           
Gedő Dalma-Orsolya

No comments:

Post a Comment