Monday, June 9, 2014

Hányan gondolták volna, hogy a C.F.R. egykoron magyar futballcsapatként kezdte?

A csapat jelenlegi teljes neve Fotbal Club CFR 1907 Cluj. A futball klub színei a bordó és a fehér. A C.F.R. rövidítés mögött pedig a következő rejlik: Căile Ferate Române Cluj. 1907 októberében harmadik kolozsvári csapatként, és tizedik romániai csapatként alapították meg, a kolozsvári magyar vasutas munkások. Legelső neve KVSC (Kolozsvári Vasutas Sport Club) volt. Székhelye az óta is Kolozsvár. A kezdeti időszakban a vereségek egymást követték. Első mérkőzésén 0–23 volt az eredmény. Természetesen az ellenfél (KKAC) javára. Majd 1911-ben már kicsit összeszedték magukat, és már csak 2–3 volt az eredmény. Viszont még mindig az ellenfél (KKAS) javára.


1912-től a csapat úgy döntötte nevet cserél, és KTC (Kolozsvári Torna Club) lett belőle. Következő évben, abban a nagy megtiszteltetésben volt része, hogy a Ferencváros ellen játszott. Az eredmény 07 volt, a magyarországi bajnokcsapat javára. 1918-ban a vasutasok már helyi bajnoki címmel büszkélkedhettek. 1922-ben pedig a focipályára költöztették a kocsmát. A KTC és a Victoria csapat játékosai is enyhén szólva ittas állapotban voltak. Nem csoda, hogy a mérkőzés, a Vodka derbyje nevet kapta. A vasutas csapat addig lődörgött előrehátra, ameddig sikerült berúgnia 2 gólt. A nézőközönség és a szurkolók szerint, akkora volt az alkohol tartalom a levegőben, hogy mármár szinte ők is kezdték érezni a hatását. Vicces 20-os győzelem volt, kivételesen a KTV javára. Az idők során a csapat végig anyagi gondokkal küszködött. Emiatt kétszer is visszalépett a világbajnokságból.


1940-ben pedig a harmadosztályból másodosztályba került. Viszont ez nem a javuló eredményeinek a számlájára volt írható. Egyszerűen csak megszűnt a harmadosztály, és a másod lett az új harmad. Ebben az időben újra nevet változtatott, és MAV Cluj lett. A következő években számos más neve is volt: Muncitoresc Cluj, Clujeana Cluj, Steaua–CFR Cluj–Napoca. A csapatnak volt egy nagyon értékes edzője: Dr. Constantin Rădulescu, akiről ma a C.F.R. stadionja van elnevezve. Talán ő volt az, aki tényleg összeszedte a csapatot, és szigorúságának köszönhetően a vasutasoknak sikerült kicsit felzárkózniuk. Az akkori játékosok szerint, az edző nem csak futballra, hanem emberségre is tanította őket. Mindegyiküknek elnyerte a tiszteletét.


2001-ben érkezett egy új befektető: Páskány Árpád, aki megvásárolta a csapatot. Elmondása szerint, a C.F.R. már a csőd szélén állt. Jelentős pénzösszegeket fektett bele az eleinte reménytelennek tűnő mentő projektbe. Akkoriban még nem volt annyira népszerű a romániai labdarúgásban az, hogy külföldi játékosokat hozzanak a román csapatokhoz. Páskány volt egyike azon első edzőknek, akik ezt a stratégiát kezdték alkalmazni. 2005-ben a csapat már részt vett az UEFA Intertoto kupában. 2008-ban pedig már az UEFA Champions League-ben is jelen volt. A csapat vezetőedzője jelenleg Vasile Miriuţă, elnöke pedig Iuliu Mureşan.


Napjainkban a kolozsvári vasutasoknak három szurkolói tábora van: a Commando Gruia (a Gruia negyedben lakó szurkolók), a KVSC 1907 (a régi magyar csapat szurkolói) és a Gruppo Gara (a vasútállomáson, és annak környékén lakó szurkolók). Összesítve a C.F.R. győzelmeit: háromszor volt bajnokcsapat, háromszor kupagyőztes, valamint két alkalommal szuperkupa–győztes. A csapatnak egy saját sportfelszerelés márkája és sportüzlete is van. A márka neve: JOMA CFR 1907 CLUJ, és az üzlet Kolozsváron, a Sigma Shopping Center épületében található. Itt a szurkolók, és nem csak, a csapat logóját viselő sportos ruhadarabokból válogathatnak. Ezen kívül a mérkőzések alatt, a Dr. Constantin Rădulescu stadion Tribuna II-es részlegén is megvásárolhatóak a szurkolói kellékek.


Prózsa Lilla Zsuzsanna

No comments:

Post a Comment