Annak
az esélye, hogy valaki ne ismerje Marian
Cozma nevét, nagyon kevés. A válogatott
kézilabdázó és kiváló adottságokkal
rendelkező sportoló tragikus halála országokat rendített meg. A Madár becenévre hallgató játékos bukaresti születésű volt, aki 1982. szeptember 8-án látott
napvilágot. Becenevét a természet iránti szeretetéből fakadóan kapta.
Gyermekkorában sok időt töltött a szabadban, ahol élvezettel nézte a madarak
repülését. Ezért van az, hogy a 211 cm
magas beállós nem a méretei miatt kapta ezt a másodlagos nevet.
Marian
már kiskorában nagy szeretetet mutatott a sport iránt. Órákig képes volt
focizni barátaival. Szülei is válogatott kézilabdások voltak. Két húgára úgy
vigyázott mindig, mint a saját szemeire. Igazi féltő testvér volt, aki
védelmezte kishúgait. A 30-as számú
Ghica Voievod Általános Iskola elvégzése után nem vették fel középiskolába,
ezért jelentkezett az Electroaparataj
Szakiskolába, ahova legjobb barátjával együtt ment. Öt év alatt nemcsak a
szakiskolát, de a középiskolát is elvégezte, ahol mindenki nagyon tisztelte és
szerette őt.
Marian
édesapja tanácsára iratkozott be a Testnevelési
és Sport Egyetemre. Az egyetem vezetőjének ajánlására kezdte el a mesterképzést a bukaresti egyetemen,
amit a halálának évében kellett volna befejeznie. 14 évesen ismerkedett meg a kézilabdával, és az elkövetkező három
évben olyan sokat fejlődött, hogy bekerült a Dinamo SK csapatába. Hat hónap elteltével Románia első számú
csapatába került, a Dinamo Bukarestbe.
2006 nyaráig volt ennek a csapatnak a tagja, mialatt román bajnokságot nyert és
kupagyőztesek is lettek. Profi játékos karrierje során hatvanszor ölthette magára a román
válogatott mezét. Válogatottbeli mezszáma a 82-es volt, születési évére utalva ezzel. A román válogatottban összesen
115 gólt szerzett.
Az
MKB Veszprém KC vezetősége a
2005-2006-os Bajnokok Ligája idényben figyelt fel az óriási termetű beállósra.
A Dinamo Bukarest egy csoportban szerepelt a bakonyi csapattal, ahol Marian
nagyszerű teljesítményt nyújtott a két mérkőzés folyamán. Itt összesen 12 gólt
dobott, ebből kilencet a veszprémi mérkőzésen. Ezzel a teljesítményével hívta
fel magára a figyelmet, s így szerződött el a Veszprém csapatához. Nagy álma volt, hogy a Barcelona csapatában játszhasson, de ő mégis a magyar csapat
mellett döntött.
Mikor
megérkezett Magyarországra, csapattársai turistának
nevezték el őt, mivel bárhova ment, magával vitte a fényképezőgépét is, és
mindenről készített egy-egy képet. A csapattagok elmondása szerint kissé
nehezen illeszkedett be az ottani társaságba, de ennek ellenére soha nem
lehetett látni rajta a szomorúság vagy csüggedés jeleit. Mindig mosolygott, a többiek egy életvidám embernek ismerték meg. Családcentrikus személy volt,
aki legalább napi háromszor felhívta szüleit Magyarországról, hogy beszámoljon
nekik hogylétéről. Nagyon szeretett
táncolni, szórakozni, szabadidejét is a barátaival töltötte. Akik ismerték,
azt mondják, olyan volt, mint egy nagy kerek, aki mindennek tudott örülni. Pozitív hozzáállásával építette a
csapatot, vereségek után sem csüggedt el, hanem bíztatta a többieket a folytatásra. Kedvenc magyar száma a Republiktól a 67-es út volt, amiből annyit tudott énekelni, hogy: csillagok, csillagok. Marian 2008 augusztusában tetováltatta karjára mottóját: Nihil sine Deo –
Semmit Isten nélkül.
Marian
Magyarországon töltött első évében még csak a kisebb meccseken kapott szerepet.
A következő évben Mocsai Lajosnál
már nagyobb bizalmat kapott, aki kiváló játékost faragott Cozmából. Elmondása
szerint rövid időn belül azért tudott Marian ilyen magasra jutni, mert
alázattal tisztelte, szolgálta a sportágat és szerette a társait. A meccsek
során nagy előnyére vált hatalmas termete, és szép sikereket is ért el
csapatával együtt.
Februárig,
Marian tragikus haláláig veretlenül vezették a Magyar Bajnokságot és Bajnokok
Ligája csoportjukban is közel kerültek a továbbjutáshoz. Marian 72 bajnoki mérkőzésen öltötte magára az
MKB-s mezt, és ez alatt 228 gólt
szerzett. Halála előtt hosszabbította meg szerződését a klubbal. A beállós
emlékére 2009 májusában megnyerték a Magyar Bajnokságot.
2009. február 8-a
emlékezetes dátum marad mindenki számára. Ekkor történt meg a tragédia, mely
során a kiváló kézilabdázót egy veszprémi szórakozóhely előtt szíven szúrták. A
segítségére siető klubtársai közül ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A
csapat egy része azon a bizonyos estén ünnepelni szeretett volna, mivel
hetedikén 42-23-ra legyőzték
Balatonfüred csapatát, s ráadásul az egyik játékosnak néhány nappal a
mérkőzés előtt született meg a kisfia. Vacsora után kerültek a Virág Benedek utcai Patrióta Lokál Klubba,
ahova Marian barátnőjével együtt érkezett. Akkor este mutatta be
csapattársainak először kedvesét. A szórakozóhelyre nemsokára egy 20-25 tagú cigánybanda érkezett, akik
még a lenti helyiségben verekedésbe kezdtek. A véres harc a szórakozóhely előtt
folytatódott, ahol szíven szúrták
Marian Cozmát, aki azonnal belehalt sérülésébe. A sportoló 2005-ben már volt
késelés áldozata. Akkor a bukaresti Rapid drukkerek döftek kést a hátába.
Sérüléséből azonban hamar felépült.
Marian Cozma – „A két
nép őrangyala leszel örökre. Soha nem feledünk.”
Ez a mondat áll a játékos emlékoldalán. Halála népeket rendített meg, s úgy a
magyar, mint a román hatalmas megrendüléssel fogadta elvesztésének hírét.
Édesanyja elmondása szerint a veszprémi játékosok a tenyerén hordozták a fiát,
míg édesapja minden egyes meccsükön mai napig szurkol nekik, és buzdítja őket a
győzelemre.
Marian
két feltételezett gyilkosát az osztrák rendőrség még a történtek estéjén
elfogta. A késelést követően a média a cigánybűnözés témájával foglalkozott a
legtöbbet. Maga a miniszterelnök is elmondta beszédében, hogy nem szabad ezt a
problémát eltussolniuk. A Veszprém Megyei Bíróság életfogytig tartó fegyházra
ítélte a Cozma-gyilkosság első- és
másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván húszévi
fegyházbüntetést kapott. 2012. április 27-én a Raffael és Németh büntetését 18
évre, Sztojkáét 8 évre csökkentették, ami országos felháborodást váltott ki.
Marian
Cozma emlékére 3 méter magas bronz mellszobrot
is állítottak Veszprémben, ahol
minden évben megemlékeznek Madárról. Bukarestben utcát neveztek el róla, még pedig azt az utcát, ahol korábban élt.
Halála után elkészült a róla szóló dokumentumfilm is, Szíven szúrt ország címmel. Csapata, az MKB Veszprém örökre
visszavonultatta a meggyilkolt sportoló 8-as
mezszámát. A Román
Kézilabdaszövetség is visszavonultatta Cozma 82-es mezszámát, amellyel a sportoló a román
kézilabda-válogatottban játszott. Mariant
2009. február 10-én Veszprém város tiszteletbeli polgárává választotta a
veszprémi közgyűlés, a kitüntetést pedig a sportoló édesapja vette át. 2014.
február 17-én a veszprémi szórakozóhely előtt bronz emléktáblát avattak tiszteletére.
Sikerei:
román bajnok, román kupagyőztes, magyar bajnok: 2008, 2009; 2. helyezett: 2007;
Kézilabda Magyar Kupa: győztes: 2007, 2009; ezüstérmes: 2008; EHF-kupagyőztesek
Európa-kupája: 1-szeres győztes: 2007/08; EHF Klubcsapatok Európa-bajnoksága:
2. helyezett: 2008.
Vadas Henrietta
No comments:
Post a Comment